Demonstrátori pályázati felhívás

A Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Karának Demonstrátori Szabályzata alapján a 2023/2024. tanévben a másodéves vagy annál magasabb évfolyamú teljes idejű alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók jelen felhívás alapján pályázatot nyújthatnak be demonstrátori megbízás elnyerésére.

A pályázat tartalmi elemeit és a demonstrátor általános feladatait a fent említett szabályzat tartalmazza, amely ide kattintva megtekinthető.

A 2023/2024-es tanévre az alábbi oktatási szervezeti egységek várják a hallgatók jelentkezését:
– Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet
– Egészségtudományi Intézet
– Szociális Munka és Diakónia Intézet

A pályázati dokumentációt (jelentkezési és értékelő lap; kapcsolódó igazolások) elektronikus úton kell benyújtani a kar dékáni hivatalába: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. október 3. (kedd) 16:00 óra

A határidő után érkezett, hiányos, az előírásoknak nem megfelelő pályázatokat az elbírálásból kizárjuk. A pályázati eredményekről a Neptun Tanulmányi Rendszeren keresztül tájékoztatjuk a hallgatókat.

A pályázati felhívás ide kattintva tekinthető meg.

 

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ