A Károli Egyetem Napja

Első alkalommal tartotta intézményünk az Egyetem Napja rendezvényt az újonnan átadott Ráday Ház dísztermében, az újranyitás megünneplésére szerveződött Ráday-napok keretében október elsején. Az ünnepség alkalmával a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársainak kitüntetései, az egyetem díszpolgára címek, továbbá az egyetem Támogatói Díjak kerültek átadásra.

A rendezvény kezdetén Balog Zoltán püspök köszöntőjében elmondta, hogy az újrakezdések idejét éljük, azonban emberi mivoltunk alapjellemzője, hogy az élet nem velünk kezdődik és nem is velünk ér véget. A mi feladatunk annak a munkának az elvégzése, amely ránk bízatott. A reformáció védjegyei, úgy, mint a konzerválás és innováció ma is református identitásunk meghatározó jellemzőinek számít.

Püspök úr kiemelte, hogy az egyetem feladata a lelki dimenzió megteremtése, a lelki épülés elősegítése is. Örömmel látja, hogy Prof. Dr. Trócsányi László rektor vezetésével olyan kezdeményezések indultak el az egyetem életében, amely nemcsak az intézmény, de az egyház és a gyülekezetek javára is szolgálnak majd. Balog Zoltán püspök úr hozzátette, hogy ezen az úton a most átadott Ráday Ház is az egyetem szolgálatára áll, hiszen az épület nem csak a Hittudományi Kar hallgatóié, hanem minden egyetemi polgáré. Az épület világos belső terei azt a világosságot hivatottak szimbolizálni, amely egy tágabb közösség lelki csomópontja lehet. Hangsúlyozta, hogy lelki dimenzió nélkül közösség sem létezik, ezért a közösségépítésre hangsúlyt kell fektetni. A Károli Gáspár Református Egyetem keresztyén egyetemként olyan pluszt tud adni a közösségnek, amely végső soron egész nemzetünk javát szolgálhatja. Balog Zoltán püspök úr zárszóként arra hívta fel a figyelmet, hogy emberi tevékenységünk úgy nyerheti el végső értelmét, ha Isten dicsőségére és az emberek javára egyaránt szolgál.

Prof. Dr. Trócsányi László rektor megnyitó beszédében megköszönte a rektori kinevezésekor kapott bizalmat, melyet nagy megtiszteltetésnek tart. Az első Egyetem Napjának ünneplésével kiemelte, hogy intézményünk szellemi értelemben a nagy múltú református kollégiumok örököse, a „Károli név pedig féltve őrzött kincsünk, a magyar református felsőoktatás zászlóshajója”.

Az egyetem küldetésének a tudomány gyarapítása mellett a művelt, jó szakemberek képzését nevezte meg, akik megállják a helyüket a mindennapokban. Rektor úr hangsúlyozta, hogy az egyetem feladata az útmutatás is, hiszen egyházi fenntartású, keresztyén intézményként szilárd értékrendet képviselünk. Hangsúlyozta azonban, hogy mindeközben nyitottnak is kell maradnunk a világra, amellyel késznek kell lennünk párbeszédet is folytatni, miközben „tisztában kell lennünk értékeinkkel, és azok mellett nem szabad félnünk kiállni”.

Rektor úr beszédében kiemelte, hogy számára a legfontosabb érték a jó közösség. Mint fogalmazott, a „közösségi lét az élet és az egyetemi élet kovásza”. Az intézmény sikere tehát abban is áll, hogy milyen közösség, közösségi életérzés szerveződik. A hallgatói tudományos élet elősegítése, az egymásra figyelés mind a közösség megerősítését szolgálja.

Az Egyetem Napja alkalmából fontosnak tartja a számadást, így az elmúlt időszak elért eredményei kapcsán kiemelte a Károli Szabadegyetem elindulását, ahol a közérdeklődésre számot tartó témákról hallhatnak az érdeklődők. A Károli Junior Akadémia több mint 80 középiskolás diák részvételével kezdte meg első évfolyamát, melynek során a diákokat a tudatos pályaválasztásban szeretnék segíteni. A Károli Interdiszciplináris Akadémia műhelyei a karok közötti átjárhatóság, a más tudományterületbe való bepillantás lehetőségét adják hallgatóinknak.

Az elmúlt időszak kiemelt feladatának nevezte az egyetemi sportélet megerősítését, hangsúlyosabbá tételét, melyet a Károli Sportegyesület elindításával is támogat a jövőben az intézmény.

Rektor úr beszédének végén köszöntötte az Egyetem Napján kitüntetetteket, őket olyan példaképnek nevezte, akikre az intézmény méltán büszke lehet. Megnyitó beszédének végén kiemelte, hogy egy nagy családként, a közös cél szem előtt tartásával – Kölcsey Ferenc szavaival – elmondhatjuk, hogy „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül”.

Prof. Dr. Trócsányi László rektor megnyitója után Dr. Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár megköszönte az egyetem vezetésének, hogy az intézmény életében végzett munkájuk az ország gyarapodását is szolgálja. Köszöntő beszédét a 78. zsoltár szavaival folytatta, melynek kapcsán kiemelte, hogy az igazság fenntartása és továbbadása, a következő nemzedék tanítása és nevelése elsődleges feladatunk. Miniszterhelyettes asszony elmondta, hogy a Ráday Ház átadása kapcsán, illetve az Egyetem Napja rendezvényre összegyűlt ünneplő közösség is megerősíti azt a tételt, hogy bármilyen erőfeszítés, munka csak a közösségre nézve nyerhet értelmet. A minisztérium elkötelezett a felsőoktatás fejlesztése mellett, az önazonos, keresztyén közösségek megmaradását elsődleges feladatának tekinti. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi jövőképesség kulcsfogalmai, úgy, mint a béke, a biztonság, a kötődés, a gondoskodás és az egyensúly a református alapértékek közé is tartozik, így közösségeink ezekre támaszkodva gyarapodhatnak, növekedhetnek.

Az ünnepség a 2022. évi egyetemi kitüntetések átadásával folytatódott. Intézményünk munkatársai közül – az Egyetem Szenátusának határozatával – kitüntetést vehetett át (a kitüntetett nevére kattintva olvashatják a részletes méltatásokat):

Prof. Dr. Németh Dávid, Pro Universitate Díj

dr. Giovannini Máté, Pro Universitate Juventutis

Ragány Dániel Kristóf, Pro Universitate Juventutis

Szabó Liza, Pro Universitate Juventutis

Bodza Veronika, Pro Universitate Juventutis

Vladár Éva, Pro Universitate Juventutis

Prof. Dr. Jakab Éva, Károli Emlékérem

Dr. Tari János Mihály, Károli Emlékérem

Takács Péter Tamás, Károli Emlékérem

Prof. Dr. Lázár Imre, Károli Emlékérem

Dr. Grezsa Ferenc, Károli Emlékérem

Dr. Szabó Attila és Dr. Szabó Attiláné dr. Erdélyi Erzsébet, Károli Emlékérem

Magyar Nemzeti Bank, Károli Egyetem Támogatója Díj

Magyar Művészeti Akadémia, Károli Egyetem Támogatója Díj

Nagykőrös Város, Károli Egyetem Támogatója Díj

Vidrinszky Tamás, Károli Egyetem Díszoklevele

Édes Andrea, Károli Egyetem Díszoklevele

Flórik Gyöngyi, Károli Egyetem Díszoklevele

Bakonyi Ferenc, Károli Egyetem Díszoklevele

Prof. Dr. Domokos Andrea, Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele

Prof. Dr. Szakály Sándor, Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele

Dr. Tóth Etelka Mária, Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele

Baranyai Laura, Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele

Horváth Miklós, Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele

Kövér Andrea, Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele

Dr. Nagy Judit, Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevele

 

Az Egyetem Napja alkalmából Prof. Dr. Trócsányi László rektor felterjesztésére 2022-ben három személynek ítélték oda az Egyetem Díszpolgára címet.

A Károli Gáspár Református Egyetem díszpolgári címét idén Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter jogász, az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi megbízott dékánja, Szilágyi Áron háromszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívó, intézményünk pszichológia szakon végzett alumni hallgatója és Dr. Gór-Nagy Miklós világbajnok magyar vízilabdázó, közgazdász, külgazdasági attasé, egyetemünk jogász szakon végzett hallgatója vehette át.

 

Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter az Egyetem Díszpolgára cím átvételekor háláját fejezte ki az elmúlt 30 évért, és az azt megelőző évtizedekért, amikor is törekvések folytak a református felsőoktatás előmozdítására. Háláját fejezte ki, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem megalapítása után, az Állam- és Jogtudományi Kar elindításában is részt vehetett.

Szilágyi Áron egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta személyesen átvenni a díszpolgári címét, azonban videóüzenetében elmondta, hogy „életem egyik legmeghatározóbb időszaka volt, amit a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán eltöltöttem a londoni és a riói olimpiai aranyérmeim között. Nagyon sokat köszönhetek a tanároknak, professzoroknak, az ott dolgozó munkatársaknak és a Károli egész apparátusának és ezért is esik nagyon jól ez az elismerés. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az egyetem díszpolgára lettem, az biztos, hogy előkelő helyre fog ez a kitüntetés kerülni”.

Dr. Gór-Nagy Miklós – édesapja szavait idézve – köszönő beszédében elmondta, hogy a tehetség a nemzeté, nem a miénk, ezt sportolóként és diplomataként is mindig szem előtt tartotta. A legmagasztosabb cél kitűzésével érdemes élni, küzdeni. Családjának, szüleinek és feleségének támogatását megköszönve hálás egykori alma materének is, hogy harmadik generációs jogász lehetett belőle, hiszen tanulmányai során – sportkarrierének kihívásai során – rengeteg támogatást kapott az intézménytől. Köszönő beszédének végén elmondta, hogy a most kapott kitüntetés zsinórmértékül fog szolgálni a jövőre nézve is.

Az ünnepség végén a címzetes egyetemi tanári kinevezések átadása következett. Az Egyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozott Dr. Fehér János, a Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar oktatója, valamint Dr. Grezsa Ferenc, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar oktatója részére.

Az Egyetem Napja rendezvény teljes képgalériája ide kattintva tekinthető meg.

Következő események




Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ