Nyílt nap banner

Meghívó Négy dimenziós jövőkép című online konferenciára

Egyetemünk Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kara, valamint a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar közösen szervezésében kerül megrendezésre november 27-én a Négy dimenziós jövőkép - gazdaság, jog, technológia és fenntarthatóság című online konferencia.

A Károli Szabadegyetem következő vendége: Böszörményi-Nagy Gergely

November 28-án, 18.30 órai kezdettel kerül megrendezésre a Károli Szabadegyetem következő – a téli szünet előtti utolsó – rendezvénye. Az ismeretterjesztő rendezvénysorozat meghívott vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a kezdő vállalkozások felkarolásával foglalkozó Design Terminal innovációs ügynökség vezetője, a 2015-ben létrejött Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke, aki a Mi (nem) az innováció? címmel tart előadást.

Elhunyt Prof. Dr. Szűcs Ferenc

Életének 79. évében elhunyt Dr. Szűcs Ferenc református lelkész, professor emeritus, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektora. Temetése 2020. december 5-én volt az Őrszentmiklósi temetőben. A járványhelyzetre való tekintettel a szertartást szűk családi körben tartották, a Károli Gáspár Református Egyetemet személyesen Prof. Dr. Kocsev Miklós, a Hittudományi Kar dékánja képviselte. A szertartást élőben, online közvetítették, mely az alábbi linken visszanézhető.

Rektori utasítás a távolléti oktatásra történő átállásról

A 2020/2021. tanév 1. (őszi) félévben a 16/2020. (XI.05.)/R számú Rektori utasítás hatályba lépésének napjától, azaz 2020. november 9-től az Egyetem távolléti (online) oktatásra áll át, ennek megfelelően az előadások, gyakorlati, szemináriumi tanórák megtartását lehetőség szerint online formában kell teljesíteni.
A távolléti (online) oktatásra történő zavartalan átállás megvalósítása érdekében a dékán oktatási szünetet rendelhet el, így kérjük kísérjék figyelemmel a kari weboldalakat is.

Kiírásra került a sporttevékenységért járó ösztöndíj

A pályázati felhívás azoknak a Károli Gáspár Református Egyetemmel (a továbbiakban: Egyetem) aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali munkarendű hallgatóknak szól, akik egyetemi keretek között, a tanulmányi követelmények teljesítése mellett aktívan versenyszerű sporttevékenységet végeztek, és ezzel nagymértékben hozzájárultak a sportélet sikereihez és fejlődéséhez.

Következő események




Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ