Március 15. – Nemzeti ünnepünkre emlékezünk

Március 15. 1990 óta hivatalos nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit, a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, így március 15. egyben a magyar sajtó napja is.

Petőfi alakja az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban

Az 1848-as események egyik legismertebb alakja Petőfi Sándor költő, aki a márciusi ifjak egyik vezetőjeként vett részt az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek szimbólumává is vált.

A Károli Magazin 2020. januári számában Prof. Dr. Hermann Róbert történésszel, a Történelemtudományi Doktori Iskola vezetőjével beszélgettünk többek között Petőfi Sándor életének legfrissebb kutatási eredményeiről, most ebből a beszélgetésből idézünk március 15-e kapcsán.

Számos tudományos publikációja jelent meg Petőfi Sándor életével, történelmi alakjával kapcsolatban. Mik a legfrissebb kutatási eredmények a költő életének és halálának történetével kapcsolatban?

„Petőfi politikusi tevékenységének az átértékelése a ’70- es évek közepén indult meg, a már korábban említett Urbán Aladárnak volt ebben nagy szerepe. Ezt megelőzően nagyon egymásra vetült a költői teljesítmény, a személyes integritás és a politikai tevékenység. Fontos tudni, hogy Petőfinél botcsináltább politikust aligha hordott a hátán a Föld: ha valaki úgy próbálja megválasztatni magát, hogy minden rosszat elmond a választóiról – ne számítson jó eredményre. Manapság is azt látjuk, hogy nem szokás a választók orra alá dörgölni, miszerint eddig tisztességtelen gazembereket választottak meg, de most jövök én, és jóvátehetek mindent; hanem a politikusok inkább próbálják feldicsérni a választóikat. Petőfi esetében azt is figyelembe kell venni, hogy egy nagyon fiatal férfiról van szó. Mindössze 25 éves, amikor társaival megcsinálja a márciusi forradalmat, és éppen, hogy elmúlt 26 éves, amikor hősi halált hal a segesvári csatában. Nem várhatjuk el tőle, hogy olyan világosan és egyben bonyolultan lássa a dolgokat, mint ahogy a korabeli profi politikusok tették. Nem szabad Petőfi hihetetlen elvszerűségét, elvhűségét és rendíthetetlenségét mércévé tenni az egész akkori magyar politikai és katonai elit számára. Lehet ő egy ideál, de ez egy tömegek számára követhetetlen magatartás.

Petőfivel kapcsolatban ugyanakkor mindig megvolt az üldözöttség mítosza is. Már az aszódi gimnáziumban, később a saját apjával szemben, aztán abban, hogy 1848-ban nem választják meg, elfordul tőle a politikai vezetés, még a saját elvbarátai is, a katonaságnál pedig állandó problémái vannak. Ezzel kapcsolatban kollégáimmal többen is megnéztük Petőfi katonai pályáját. Manapság egy honvédtisztet már annak a feléért is kipenderítenének a hivatásos állományból, mint amit Petőfi két hét alatt elkövetett! Gondoljunk csak bele: összeveszett a hadügyminiszterrel, majd gúnyverset írt róla a radikális ellenzék lapjába; máskor úgy ment el szabadságra, hogy nem volt szabadságengedélye, sőt, még írt egy levelet a helyettes hadügyminiszternek, miszerint legszívesebben kihívná egy párbajra és agyonlőné. Inkább azt kell látnunk, hogy nagyon is türelmesek voltak vele kapcsolatban, és nagyon is tekintetbe vették a költői tevékenységét, személyiségét és történelmi teljesítményét, ami a márciusi forradalomban öltött testet.

Ami a halálát illeti, már 170 éve tart a legenda, hogy nem is halt meg, hanem az oroszok fogolyként elvitték, Szibériába került, ott megnősült, de az is lehet, hogy átoperálták nővé – mivel találtak egy női csontvázat, amit Kiszely István Petőfiként azonosított be. Egyelőre semmi olyan bizonyíték nincs, ami akár Petőfi Sándornak, akár egyetlen egy magyar hadifogolynak az orosz földre történő kihurcolását alátámasztaná. Volt egy kölcsönös kiadatási egyezmény az osztrákok és az oroszok között. Ezt az egyezményt a jelen ismereteink szerint mind a két fél betartotta, még olyan esetben is, amikor nem lett volna kötelező. Példának okáért, az oroszok elvittek magukkal egy Szydlowski nevű lengyel honvédtisztet, volt császári tisztet, aki azt mondta magáról, hogy orosz alattvaló, mert valahol Orosz-Lengyelországban született. Aztán rájött: nem biztos, hogy jól jár ezzel, így inkább azt mondta, hogy ő Galíciában született. Senki sem kereste volna, ennek ellenére az oroszok kikérték a személyi anyagát Bécsből, és miután kiderült, hogy tényleg galíciai születésű, postafordultával visszaküldték Őfelségének, I. Ferenc Józsefnek. Pedig lengyel is volt, hazudott is, honvéd is volt – tehát minden, ami elképzelhető, ellene szólt –, ennek ellenére betartották a kiadatási egyezményt. A cári Oroszország nem a sztálini Szovjetunió volt. Kétségtelen, hogy önkényuralom volt – ez közös a kettőben –, de egy rendezett önkényuralom, rendezett körülményekkel, poroszos nyilvántartási rendszerrel és az önkényuralomhoz mérten viszonylag nagyobb mozgástérrel. Szibériából akkoriban levelet lehetett írni Párizsba, amely levelek megjelentek az ottani sajtóban. Képzeljük csak el, milyen lett volna, ha 1946-ban egy magyar hadifogoly megpróbál Párizsba írni!”

„Már a forradalom kezdetével kapcsolatban van egy makacs legenda, miszerint Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elszavalta a Nemzeti Dalt, de ezt már az 1950-es években Várkonyi Nándor művelődés- és irodalomtörténész megcáfolta. Petőfi a Nemzeti Dal egyik kéziratára feljegyezte, hogy hol szavalta el aznap a verset, és a helyszínek között nem szerepel a Nemzeti Múzeum. A kortársi beszámolók közül is csupán egy említi – de az is lehet, hogy egyszerűen összemosódtak a különböző események az illető emlékezetében. Egyébként nem is lett volna sok értelme szavalni a Nemzeti Múzeumnál: esett az eső, így mindenki kinyitotta az esernyőjét, természetesen nem volt hangosítás és akkorra már több ezer, vagy akár több tízezer példányban kinyomtatták az eredeti szöveget. Mindezek ellenére máig megfigyelhető, hogy március 15-én legalább egy politikus vagy ünnepi szónok említi meg beszédében ezt az eseményt. Ebből is látszik, milyen sziszifuszi munkát végeznek a történészek.”

A teljes interjú itt olvasható.


Kép forrás: nyest.hu

Következő események




Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ