Nemzetközi iker-könyvbemutatót tartottunk

December 1-jén a Károlyi–Csekonics Palota Szivarszobájában mutatták be a 2024-es Christian Leadership konferencia nyomán született két kötetet, az Ethical Leadership in Complex Times és a Leaders between Role Model and Idolt. A rendezvényen számos szerző és közreműködő vett részt, személyes jelenlétükkel is kiemelve a kiadványok szakmai jelentőségét.

Az Ethical Leadership in Complex Times a Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar szerkesztésében, a Károli Könyvműhely és a L’Harmattan Kiadó együttműködésével jelent meg. A Leaders between Role Model and Idol kiadását a Christian Leadership konferenciasorozat német joggazdái vállalták, a könyv a svájci LIT Kiadó gondozásában jelent meg.

Az angol nyelvű kötetek jelentősen hozzájárulnak Egyetemünk nemzetköziesítéséhez. A világ több kontinensének szerzői mellett, mindkét kötetben a Károli Gáspár Református Egyetem számos oktatója megjelenhetett publikációjával, gondolataival.

Az első kötet főszerkesztője Dr. habil Kovács Róbert, szerkesztőtársai pedig Prof. Dr. Siba Balázs és Wessel Bentley professzor a Dél-Afrikai Egyetemről, aki egyben a következő, 2027-es, Pretoriában megrendezésre kerülő Christian Leadership konferencia szervezője. A második kötet főszerkesztője Volker Kessler professzor úr, szerkesztőtársa Angelika Marsch, akik tiszteletüket is tették a bemutatón, valamint Hans-Georg Wünch, a Theologische Seminar Rheinland professzora.

A rendezvényen köszöntőt mondtak: Prof. Dr. Furkó Bálint Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes és Dr. Stubnya Gusztáv, a GESZK dékánja.

Ezt követően Dr. habil Kovács Róbert, Prof. Volker Kessler és Angelika Marsch bemutatták kötetüket, beszéltek a Christian Leadership 2024 budapesti konferenciáról, és arról a mély és szoros együttműködésről, amely a konferencia szervezését, a kötetek elkészítését jellemezte.  Prof. Wessel Bentley Dél-Afrikából jelentkezett be, hogy méltassa a kötetek szervezését, amelyben szerkesztőként is részt vett és felhívta a figyelmet a folytatásra a 2027. szeptemberében megrendezésre kerülő következő Christian Leadership konferenciára. A könyvek szakmai jelentőségéről Bedekovics Péter református lelkipásztor, a konferencia szervezőcsapatának tagja, a Leaders between Role Model and Idol egyik szerzője beszélt. Kitért az Egyetem, a KRE felelősségeire az egyházzal, a református értékekkel szemben, amit a kötetek képviselnek, arra, hogy az elkészült művek közvetlen segítséget nyújthatnak a Református Egyház bázis közösségei számára amennyiben magyarul is megjelennek.

A rendezvény méltó zárása volt a konferencia megrendezésével és a kötetek elkészítésével folyó kétéves munkának. 

Hálával tartozunk Prof. Dr. Balla Péternek, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre, aki végig kísérte a konferencia megszervezését és a könyvek megjelenését, valamint Prof. Dr. Mészáros Józsefnek, aki dékánként támogatta és előmozdította munkánkat.

Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók Iker-könyvbemutató - eseményfotók

Következő események




Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ