A Rekreáció és életmód alapszakos, II. éves hallgatók örömmel vettek részt a 2025-ös évben 2 alkalommal is az Evezz az egyetemedért! elnevezésű rendezvénysorozaton.
- November 18-án a Károli Gáspár Református Egyetemen felszabadultan, jó hangulatban tölthettek el egy kis időt szaktársaikkal és a sportiroda dolgozóival, melyet a versenyszellem és az adrenalin színesítettek.
Büszkék rá, hogy egy ilyen közösségépítő kezdeményezésben vehettek részt, és már most izgatottan várják a következő megmérettetést.
Ez úton is köszönjük a KRE Sportiroda munkáját és gratulálni Fekete Gábor Rekreáció és életmód szakos hallgatónak, hiszen ő lett az abszolút győztes! - November 22-én a Testnevelési Egyetemen volt a megmérettetés, ahol szintén az evezés volt a középpontban.
Hallgatóink a kreatív verseny mellett kipróbálhatták a pingpongot, a birkózást és megkóstolhattak néhány sportitalt is.
Jó élmény volt számukra, hogy részt vehettek más egyetem által megszervezett programon, ahol a sport volt a főszerepben.











