Ünnepélyes tanévnyitó

frissítve: 2020. szeptember 3.
A Károli Gáspár Református Egyetem 2020. szeptember 7-én (hétfőn) 10 órakor, istentisztelet keretében tartja ünnepélyes tanévnyitóját, melynek helyszíne a Pozsonyi Úti Református Egyházközség Hálaadás Temploma lesz (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.).

Az ünnepélyes istentiszteletet Főtiszteletű Dr. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartja.

Dr. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony ünnepi beszédet mond, ezt követően az Egyetem érdekében tett szolgálatokért elismerő okleveleket, díjakat és kitüntetéseket ad majd át. Az ünnepség az elsőéves hallgatók fogadalmával és egyetemi polgárrá avatásával zárul.

A járványhelyzetre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a résztvevők száma korlátozott. A rendezvényen csak a korábban már regisztrált vendégek és hallgatók vehetnek részt, akiknek a regisztráció elfogadásáról tájékoztatást küldünk.

Kérjük kedves regisztrált Vendégeinket, hogy szíveskedjenek legkésőbb 9 óra 45 percig a helyszínre érkezni.

Ünnepségünk online közvetítéssel megtekinthető lesz az Egyetem nyilvános facebook-oldalán.

Az Egyetem jogos érdeke alapján a rendezvényről kép-, hang- és videofelvétel készül online közvetítés céljából, amelynek célja az Egyetem rendezvényeinek megörökítése, valamint a rendezvények megtörténtének igazolása. Az elkészült felvételek az Egyetem honlapján, folyóirataiban, online közösségi felületein, valamint további egyetemi kiadványokban is közzétételre kerülhetnek. Amennyiben e felvételeken nem kíván szerepelni, azt jelezze az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. A rendezvényre vonatkozó részletes adatkezelési tájékoztató az Egyetem honlapján elérhető.


A tanévnyitón elhangzó méltatásokat az alábbi linkre kattintva tekintheti meg.

Az ebben a hírben látható kép a 2019-es tanévnyitó ünnepségen készült, a képen a Budapest Fasori Református Egyházközség látható.
A felvezető diasorban és a főoldalon található nyitóképen látható kép a következő tanévnyitó helyszínét ábrázolja, a Pozsonyi úti Református Egyházközség Hálaadás templomát. A kép forrása: Lutz Dóra/Budapest100

Következő események




Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ