Állampénzügyi és családtámogatási témák az őszi Károli Közösségi Napokon

A Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar tréningheti programjai október 29-én az állampénzügyi stabilitás és a kiszámítható családtámogatási rendszer bemutatására fókuszált.

Egyetemünkre látogatott Mészáros Árpád, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökhelyettese, aki a családpolitikáról, míg Lentner Csaba közgazdászprofesszor a magyar költségvetési pénzügyi pozíciókról, és az előttünk álló időszak várható fejleményeiről tartott telt házas előadást. A két intézmény közötti együttműködés már több éves múltra tekint vissza, és jól szolgálja az egyetem és a KINCS fejlesztési céljait, a már fiatal felnőtt korban a társadalmi felelősségre nevelés fontosságát.

Lentner Csaba előadásában kifejtette, hogy a magyar állami költségvetés a mögöttünk álló, külső tényezők okozta nehezebb gazdasági évek ellenére is stabil. A Covid-járvány és az orosz-ukrán háború okozta energiaválság nem tudta megtörni a magyar gazdaság lendületét. Míg a német iparban 550 ezer fővel dolgoznak kevesebben az elmúlt öt évben, addig Magyarországon nem csökkent a foglakoztatási ráta és a munkanélküliségi mutató sem romlott, amely mögött a kormány kkv-szektort támogató intenzív gazdaságpolitikája áll. A családtámogatási rendszer területén pedig a 2025. évben újabb elemek jelentek meg, igazolva a kormány családbarát működését, és a mögötte álló stabil állampénzügyi hátteret.

Lentner professzor előadása megágyazott Mészáros Árpád elnökhelyettes prezentációjának, aki tételesen ismertette az újabb és újabb családtámogatási, gyermekvállalást segítő intézkedéseket. Végezetül Lentner Csaba közgazdászprofesszor hangsúlyozta az előttünk álló évek új kihívásait, amelyben a jelenlegi egyetemi hallgatóságnak, leendő értelmiségnek ugyancsak helyt kell állnia. A felelős társadalmi, családi és vállalkozási döntésekre, a szakértelemre még nagyobb szükség lesz, a magyar tudásiparnak, kutatási innovációnak is meg kell újulnia, hogy a nemzetközi versenyképességben helyt tudjunk állni, a kormányzati támogatások szintjét fenn tudjuk tartani.

Az állampénzügyi stabilitás és a családtámogatási rendszer állt a tréninghét fókuszában - fotók Az állampénzügyi stabilitás és a családtámogatási rendszer állt a tréninghét fókuszában - fotók Az állampénzügyi stabilitás és a családtámogatási rendszer állt a tréninghét fókuszában - fotók

Következő események




Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ