Elindult a jelentkezés a KREaktív tehetségkereső versenyre!

Idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezi meg tehetségkutató versenyét a Károli. Várjuk mindazon hallgatók jelentkezését, akik valamelyik előadóművészeti területen szakmai zsűri előtt mutatnák meg tehetségüket, tudásukat.

A döntőre az alábbi népszerű és kedvelt művészektől kaptunk ígéretet, a döntő zsűritagjai: Veres Mónika - Nika énekes, Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor a Blahaluisiana zenekarból, a Carson Coma zenekar tagjai, Balla Gergely dalszerző, énekes, a Platon Karataev alapító tagja, Hegyes Berci táncművész, Wunderlich József színész-énekes, Turi Lajos táncművész, koreográfus, Schwartz Zoltán hegedűművész, Kéméndi Tamás harmonikaművész és Ódor Kristóf színész.

Pillants be az Ódry Színpadra Schwartz Zoltán hegedűművész és Ódor Kristóf színész társaságában:

 

A döntő helyszíne:

Ódry Színpad (1088 Budapest, Vas u. 2c)

A döntő időpontja:

2023. október 24. ǀ 10 óra


Kik jelentkezhetnek?

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói, az egyetem várja mind az öt karról a jelentkezéseket.


Milyen kategóriákban lehet jelentkezni?
 

I. vers- és prózamondás (egyéni)

II. ének (szóló, duett és kamarakórus bármilyen műfajban, a klasszikustól a musicalen át a popig)

III. hangszeres zene (szóló, zenekari vagy kamara: klasszikus, jazz, pop)

IV. tánc (szóló, páros, csoportos kortárs: hiphoptól a néptáncig)

Díjazás:

Kategóriánként az első három helyezett pénzjutalomban részesül!

A díjazott hallgatók lehetőséget kapnak a Károli egyes rendezvényein történő fellépésre.

A Károli Közösségi Napok keretében felvehető kurzusként is meghirdetésre kerül.


Hogyan és mikortól lehet a jelentkezni?

2023. szeptember 30-ig adhatod be jelentkezésedet az online regisztrációs felületen: https://portal.kre.hu/kreaktiv/

Fontos: A jelentkezési felületen csatolnod kell a telefonnal rögzített produkciódat maximum 3 perces időtartamban (max. 90MB), a videónak tartalmaznia kell a bemutatkozásodat, a választott előadóművészeti kategóriában a jártasságodat (x éve tanult vagy autodidakta vagy-e) és a motivációdat, terveidet is egy-két mondatban.

A jelentkezési időszak végén (szeptember 30-án) a szakmai zsűri előválogató keretében megtekinti a feltöltött produkciókat, ezek után kategóriánként az 5 legjobb produkció kerül kiválasztásra az október 24-i döntőbe. A döntőbe került versenyzőket e-mailben értesítjük.

A döntő alkalmával a fellépők már színpadon mutathatják be a produkciókat. A döntő egyfordulós, a zsűri a versenyt követően hirdeti ki az eredményt. A döntőbe jutott versenyzők részére a döntőt megelőzően próbalehetőséget biztosítunk a helyszínen.

Hangtechnika és speciális igények:
A versenyzők, illetve a produkciók a technikai és az egyéb, a produkcióhoz szükséges speciális igényeket a versenyt megelőzően kötelezően megadják, mely a következőket tartalmazza: a közreműködők létszáma, hangosítási igény, kellékigény, a produkció leírása: a produkció műfaja, címe, a zenekar/együttes neve, a közreműködők neve, zenei alap stb.

A produkciókat kategóriánként egy szakmai, nyolc fős, elismert hazai szakemberekből, művészekből álló zsűri értékeli. 

Mutasd meg tehetséged, jelentkezz a tehetségkutató versenyre és légy részese egy fantasztikus közösségi programnak. Egyediséged a közösség ereje!

További kérdések esetén a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várjuk levelét.

KREaktív tehetségkereső verseny

 

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ