Az egyetemünk Rekreáció és életmód szakos hallgatóinak kötelező vízitábora 2026. június 8–12. között került megrendezésre a Szigetközben. A programot egy elméleti előkészítő nap vezette fel, majd többnapos, intenzív gyakorlati képzés következett természetközeli környezetben, sátoros elhelyezéssel.
A hallgatók napi evezéseken fejlesztették technikai tudásukat, miközben folyamatosan gyakorolták a kenuk irányítását és a biztonságos vízi közlekedést. A zárónapon egy bójákkal kijelölt szlalompályán mutatták be megszerzett tudásukat. A tábor különlegessége volt, hogy a résztvevők nemcsak résztvevőként, hanem szervezőként is aktív szerepet vállaltak: reggeli programokat vezettek, esti vetélkedőket szerveztek, és gyakorlati ismereteket adtak át egymásnak.
A hét során valós szervezési helyzetek is adódtak, amelyek során a hallgatók megtapasztalhatták a rugalmasság és a gyors döntéshozatal jelentőségét. A sátoros elhelyezés keretében az egyetem által beszerzett új sátrak közül több darabot a tábor során avattunk fel, így ezek kipróbálására is lehetőség nyílt. Az utolsó napok hűvösebb, különösen éjszakai lehűléssel járó időjárása további kihívásokat jelentett, amelyek ráirányították a figyelmet a tudatos felkészülés és az időjárási tényezők fontosságára.
A tábor során kiemelkedő volt a hallgatók együttműködése: az evezések, a hajók mozgatása és a tábori feladatok során egyaránt megmutatkozott a segítő hozzáállás és a valódi csapatmunka.
A program megvalósításához nagymértékben hozzájárult, hogy az egyetem oktatói a teljes időtartam alatt aktívan jelen voltak, az előkészítéstől kezdve a szakmai irányításon át az esti programokig támogatták a hallgatók munkáját.
A visszajelzések alapján a vízitábor maradandó élményt és jelentős szakmai fejlődési lehetőséget jelentett a résztvevők számára.
Oktatók:
Maróti László
Patakiné Bősze Júlia
Tarsoly Huszár Ágnes



















